Miért jó a xilitol a fogaknak? – A xilitol pozitív hatásai

A xilitol cukoralkohol, a xilóz nevű aldopentózból származtatható. Zöldségekben és gyümölcsökben természetesen megtalálható, sőt mi több, (nagyon kis mennyiségben) az emberi máj is előállítja, mialatt átalakítja a szénhidrátokat.

Jellemzően a xilitolt, vagy xilitet növényi rostból nyerték, nyerik. Nyírfacukornak is nevezik, onnantól kezdve, hogy elsőként nyírfából vonták ki az 1800-as évek elején. – Érdemes lehet tudni, hogy ma már főleg kukoricarostból készül!

Xilitol > Cukor

A xilitol édesítőszerként széles körökben ismert. A hagyományos fehér cukor pótlására szolgál. Jóval egészségesebb, hiszen a vércukorszintet nem emeli meg olyan mértékben, mint a fehér cukor. Utóbbi jellegzetességét annak köszönheti, hogy:

  • Kevesebb felszívódó szénhidrátot tartalmaz,
  • illetve 40%-kal kisebb a kalóriaértéke is.

Mivel nem emeli meg jelentősen a vércukorszintet, cukorbetegek étrendjébe is beilleszthető, főleg azért, mert glikémiás indexe alacsony.

Az emberi szervezet másképpen dolgozza fel a xilitolt, mint az egyszerű szénhidrátokat, ide értve a cukrot is: 100 grammjából nagyjából 50g kerül az anyagcserébe. Ennek oka, a xilitol bonyolultabb felhasznosulásában keresendő (először alakul át cukorrá, majd csak azután képes felszívódni. Felszívódása jóval lassabb).

Tudományos bizonyítékok igazolják, hogy cukorfüggők kényszerérzetét, a cukor utáni vágyakozás érzését mérsékelheti. Ide sorolhatjuk azon jelentőségét is, hogy a jóllakottság érzetét kelti.

Felhasználása széleskörűnek nevezhető, számos úton-módon helyettesíti ugyanis a cukrot:

  • Sütni és főzni is lehet vele (egyedül kelt tésztákhoz nem ajánlott).
  • Hideg és meleg italok ízesítéséhez nyugodtan használható.
  • Befőzéshez is jó.
  • A paleolit étrend alapvető ételízesítője.
  • Fogyókúrázók, diétázók körében nagy népszerűségnek örvend.

Szájhigiéniai jelentősége:

Bármilyen hihetetlenül hangzik, igaz! ⇒ A xilitol, annak ellenére, hogy cukorpótló, a fogak egészségének a megőrzését támogatja. xilit

Mindezt az elmúlt bő 40 év tudományos vizsgálatainak eredményei is alátámasztják. A finnországi Turku Egyetem tudósai pl. már a ’70-es évek elején rámutattak arra, hogy a xilitol képes lehet visszafordítani a cukor negatív hatásait a szájban.

Érdekesség: Európában elsőként nyilvánították egészséges édesítőszerré!

Lúgosító hatásának nem csak a gyomorban (Candida-fertőzések ellensúlyozása), a szájhigiénia szempontjából is van jelentősége:

  • A szájban meglévő baktériumok nem képesek felhasználni a fogszuvasodást előidéző savak termeléséhez. Nem indul így be az erjedés folyamata, a száj sav-bázis egyensúlya nem tolódik el.
  • Ahelyett, hogy rongálná, erősíti a fogzománcot.
  • Fogászati kutatások igazolták, hogy a xilitol csökkenti a lepedékképződést.
  • Mérsékeli a szájszárazságot.

A xilitol háromféleképpen támogatja a fogak egészségét:

1.) Mérsékeli a fogszuvasodást

Ahogy már fentebb is említettük, a szájban lévő baktériumok savtermelését gátolja, és mivel ez a savtermelés visszaesik, a fogszuvasodás kialakulásának a valószínűsége lecsökken.

Számos cukorfajtát (pl.: fehér cukor, répacukor, gyümölcscukor) a baktériumok képesek felhasználni a fogszuvasodást előidéző savak termeléséhez. Minél több sav keletkezik, annál valószínűbb a fogak szuvasodása.
A xilitolra, mint természetes édesítőszerre, mindez nem érvényes!

Egy, az USA-ban, a szájegészség témájában végzett kutatási és statisztikai jelentésből kiderül, hogy a xilitol a fogápolás egyik alapvető elemének is tekinthető, ugyanis akár 80%-kal is csökkentheti a fogszuvasodás lehetőségét.

Fogászati szövetségek, fogorvosi társaságok a világ számos országában elismerték már a xilitol-tartalmú rágógumikat, fogkrémeket, édesítőszereket.

2.) Csökkenti a lepedékképződést

A fogazaton látható lepedékeken rengeteg baktérium telepedhet meg. A xilitol 5 szénatomos szerkezete segít megakadályozni, hogy a baktériumokkal teli lepedék megmaradhasson a fogakon.

Lepedékképződés ellen a legjobb xilitol tartalmú rágógumit és/vagy fogkrémet használni!

3.) Segíti az ásványi anyagok beépülését a fogzománcba

A baktériumok savtermelését csökkenteni képes xilitol hatására nem változik a lepedék pH értéke, ezáltal az ásványi anyagok kioldódása megelőzhető.

A stabil pH-értéknek köszönhető, hogy az ásványi anyagok visszaépülése is támogatható xilitollal – Főleg a fogzománcban kialakuló lyukak esetében igaz mindez.

Bizonyított, hogy biztonságos

  • Az Amerikai (FDA) -és az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) is elismerte a fogak egészségére gyakorolt pozitív hatásait.
  • Az EFSA pl. bejelentette, hogy a xilitol-tartalmú rágógumi kapcsán igaz az, hogy a fogszuvasodás kialakulásának valószínűségét mérsékelheti.
  • Az EFSA-hoz hasonló európai szabályozó testületek is elismerték létjogosultságát a következő állításnak: „A xilitol nem okoz fogszuvasodást”.
  • Kutatási eredmények igazolták, hogy a 100%-ban xilitol tartalmú rágógumi étkezések után történő fogyasztása a gyermekkori fogszuvasodás ellensúlyozásában segíthet.
  • A fogkő és a fogak romlásának elkerülése érdekében javasoljuk a xilit, vagy az azt tartalmazó termékek mindennapi használatát a fogápolásban (…)” – Russ Misner és Larry Bybee fogorvosok több, mint árulkodó véleménye!